Jegyvásárlás


művész


Fazakas  Júlia
3

Fazakas Júlia

Született: 1975. március 6. (Székelyudvarhely)

Színésznő.

Édesanyja, Fazakas Irén zongoratanárnő, édesapja, Fazakas István magyartanár. Júlia a Tamási Áron Gimnáziumban végzett, matematika-fizika szakon, de a művészetek iránt már itt elköteleződött. Szavalóversenyeket nyert és egy háromfős zenekarral improvizatív fellépéseket tartott. 1993-1997 között a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakára járt. 1997-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban…

 Tovább

Aktuális programok


A vadkacsa

Miskolci Nemzeti Színház

HENRIK IBSEN: VADKACSA SZÍNMŰ A szövegkönyvet Kúnos László fordításának és a színészek ötleteinek felhasználásával írta: Rusznyák Gábor

Frida Kahlo balladája

RS9 Színház

Előadásunk, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet.

Színésznő.

Édesanyja, Fazakas Irén zongoratanárnő, édesapja, Fazakas István magyartanár. Júlia a Tamási Áron Gimnáziumban végzett, matematika-fizika szakon, de a művészetek iránt már itt elköteleződött. Szavalóversenyeket nyert és egy háromfős zenekarral improvizatív fellépéseket tartott. 1993-1997 között a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakára járt. 1997-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban játszott. 2001 és 2013 között a Honvéd Együttes tagja volt, ahol 2009-ben kiemelkedő művészeti teljesítményéért díjat kapott. Szabadúszóként számos társulattal és színházban dolgozik. Éveken át játszotta a Stubnya család életét egy lakásszínházban, Lippai Krisztina rendezésében, aki Halász Péterrel dolgozott hosszú időn át. A Gang színházzal is játszott, a 7. kerületi házak gangjain folytak az előadások, és mint a ház lakói úgy éltek a színészek abban a másfél órában. 2017 óta az Utcaszínházi Alkotóközösségnek is tagja, nevelőintézetekben is előadnak, illetve a maszkkal, gólyalábbal való színházi játék művelői. Jelenleg a Terminal Workhouse társulattal dolgozik.

2019-ben Básti Lajos díjat nyert a POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó), a Karenina, Anna előadásban alakított Dolly szerepéért (rendező Telihay Péter)

Színházi szerepeiből:

Románia, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház
George Bernard Shaw: My Fair Lady-Eliza Doolytle (1997)
Shakespeare: Szeget szeggel-Izabella (rendező: Keszég László, 1997)
Dosztojevszkij: Ördögök-Liza Drozdova (1998)
Heltai Jenő: Tündérlaki Lányok-Tündérlaki Boriska (1998)
Molnár Ferenc: Liliom-Marika (rendező: Babarczi László, 1999)
Shakespeare? Szentivánéji álom-Helena (rendező: Novák Eszter 2000)
Kleist: Hamburg hercege-Natalie (1998)
Wedekind: Tavasz ébredése-Ilse (rendező :Anca Bradu, 1998)
Moliere: Fösvény-Marianne (rendező: Parászka Miklós, 1998)
Eisemann Mihály: Fiatalság bolondság-Dömsödi Babsz (rendező: Simon Balázs, 1999)

Magyarország
Stúdió K, Mosonyi Aliz: Csipkerózsika-Csipkerózsika (rendező: Fodor Tamás, 2001)
Tatabanyai Jászai Mari színház, Virgonc hölgyek, avagy a rózsaszín kokárda-Felicita (rendező: Novák Eszter, 2003)
István a Király – csíksomlyói előadás-Gizella (rendező: Novák Ferenc 2003)
Szkéné Színház, Bozgorok-Phoebe (rendező: Rusznyák Gábor – az előadás elnyerte a kritikusok díját abban az évben, 2003)
Honvéd együttes, Capriccio Színház, Plautus: Hetvenkedő katona-Artotrogia (rendező: Józsa István, Zene: Ágoston Béla, 2003)
Shure – Moliere, A ragaszkodók, Tudós nők (rendező: Naszlady Éva, 2005)
Művészetek Palotája-Egri Csillagok(rockopera)-Izabella királynő (rendező: Novák Ferenc, 2005)
Szkéné Színház – Csak úgy- improvizációkból készült (rendező: Novák Eszter, 2005)
Szkéné Színház, Szíkölök (rendező: Rusznyák Gábor, 2006)
Szkéné Színház, Kárpáti Péter: Mi a szerelem-Éva (rendező: Simon Balázs, zene: Zuboly, 2008)
Bevetés- Local Global Time-Primadonna (rendező: Telihay Péter, 2008 ( az LGT Loksi lemez dalai élőzenekarral)
Tatabányai Jászai Mari színház, Moliere: A nevetés iskolája, Amphitrion – Éj (rendező: Harsányi Sulyom László, 2010)
Bethlen téri színház, Martin Mcdonagh Vaknyugat- kicsilány Kelleher (rendező: Kasvinszki Attila, 2012)
Budaörsi Latinovits Színház, Kaktusz virága- Stephanie Marceau, (rendező: Bereczki Csilla, 2013)
Jurányi Inkubátorház, Zsákfalu ( rendező: Kasvinazki Attila, 2013)
Budaörsi Latinovits Színház, Momo-Lucia (rendező: Berecki Csilla, 2014)
Hunnia Art Bistro, Portugál Faust (összeállította Sediánszky Nóra, Felolvasó színház 2015)
Utcaszínházi Alkotóközösség, Halmozottan Hátrányos Helyzetű Angyalok Kara-Edna Wood (rendező: Simon Balázs, író: Bari Judit, 2016)
Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, Bob Fosse- Chicago-Roxie Hart (rendező: Lendvai Zoltán, 2017)
Anyaszínház ,Zsámbéki Színházi Bázis, RS 9 Színház – Frida Kahlo Balladája-Frida Kahlo (rendező: Menszátor Héresz Attila, író- Sediánszky Nóra. 2017)
Budapesti József Attila Színház, Tolsztoj, Nagy András: Karenina, Anna-Dolly Scserbackaja (rendező: Telihay Péter)
József Attila Színház, Szép Ernő: Lila ákác-Mili, Mindigné rendező: (Telihay Péter, 2019)
Terminal Workhouse- Szkéné-Manna, Szeretett Vezérünk - Nicolae Ceauseşescu (rendező: Valcz Péter 2019)
Rómeó és Júlia, Dajka (rendező Bartal Kis Rita, 2019)

Filmes szerepeiből:
A vád, Pásztor Anna (rendező: Sára Sándor 1998)
Ennyiből ennyi, Szapolyai Klára (rendező: Maár Gyula 2003)
Rövid de kemény életem (rendező Nyíri Kovács István, 2008)
Paraziták a paradicsimban (rendező Kasvinszki Attila, 2018)
Hatvan óra (rendező: Saufert Ákos, 2018)
Boszorkányház, Luca ( rendező: Nyíri Kovács István, 2019)

A kaktusz virága

A kaktusz virága

Budaörsi Latinovits Színház
  • Stephanie Marceau
A nevetés iskolája (Amphitryon)

A nevetés iskolája (Amphitryon)

Jászai Mari Színház, Népház
  • Az Éj
A VADKACSA

A VADKACSA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Az arab éjszaka

Az arab éjszaka

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Fatima Mansur
Chicago

Chicago

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Roxie Hart
Daniel Bănulescu/O. Horváth Sári: Szeretett Vezérünk - Terminal Workhouse/Manna/Szkéné

Daniel Bănulescu/O. Horváth Sári: Szeretett Vezérünk - Terminal Workhouse/Manna/Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Egri csillagok

Egri csillagok

Nemzeti Táncszínház
  • Izabella királynő
Elhalasztott holnap - Honvéd Táncszínház Színészkara

Elhalasztott holnap - Honvéd Táncszínház Színészkara

Bethlen Téri Színház
  • Színész
Frida Kahlo balladája

Frida Kahlo balladája

Általános
  • Frida Kahlo
Honvéd Együttes/Kis Hamlet Műhely - Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka

Honvéd Együttes/Kis Hamlet Műhely - Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Fatima Mansur
Ízlések és pofonok

Ízlések és pofonok

Budaörsi Latinovits Színház
  • A jeleneteket játssza
Karenina, Anna

Karenina, Anna

József Attila Színház
  • Darja (Dolly) Oblonszkaja, született Scserbackaja
KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL: HHH ANGYALOK KARA

KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL: HHH ANGYALOK KARA

Vörösmarty Színház
  • Rendező
MOMO

MOMO

Budaörsi Latinovits Színház
  • Topáz ügynök, Lucia
Páros hármas (az olasz Bridget Jones) - költözz egy estére hozzánk!

Páros hármas (az olasz Bridget Jones) - költözz egy estére hozzánk!

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisa
Páros hármas - az olasz Bridget Jones sztori, slágerekkel

Páros hármas - az olasz Bridget Jones sztori, slágerekkel

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisa
Páros hármas - az olasz Bridget Jones sztori, slágerekkel

Páros hármas - az olasz Bridget Jones sztori, slágerekkel

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisa
Páros hármas - az olasz Bridget Jones, slágerekkel

Páros hármas - az olasz Bridget Jones, slágerekkel

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisan
Páros hármas - az olasz Bridget Jones, slágerekkel

Páros hármas - az olasz Bridget Jones, slágerekkel

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisa
Páros hármas - egy olasz Bridget Jones

Páros hármas - egy olasz Bridget Jones

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisan
Páros hármas, avagy az olasz Bridget Jones, slágerekkel

Páros hármas, avagy az olasz Bridget Jones, slágerekkel

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Annalisan
Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Rivalda 2010 A nevetés iskolája (Amphitryon)

Thália Színház
  • Az Éj
Rómeó és Júlia - a veronai szerelmesek története -

Rómeó és Júlia - a veronai szerelmesek története -

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Zsuzsanna testvér
W. Shakespeare: Rómeó és Júlia

W. Shakespeare: Rómeó és Júlia

Gyulai Várszínház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!