Jegyvásárlás


művész


Fassang László
2

Fassang László

Orgonaművész

Fassang László 1973-ban született. Orgonatanulmányait tizenhárom éves korában, Baróti István irányításával kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, ahol orgonát Gergely Ferenc és Ruppert István, zongorát Prunyi Ilona növendékeként tanult. 1998-ban szerzett diplomát, ezt követően felvételt nyert a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique orgonatanszakára, Olivier…

 Tovább

Aktuális programok


Orgonaművész

Fassang László 1973-ban született. Orgonatanulmányait tizenhárom éves korában, Baróti István irányításával kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, ahol orgonát Gergely Ferenc és Ruppert István, zongorát Prunyi Ilona növendékeként tanult. 1998-ban szerzett diplomát, ezt követően felvételt nyert a párizsi Conservatoire National Supérieur de Musique orgonatanszakára, Olivier Latry és Michel Bouvard osztályába. A következő tanévben az improvizáció-tanszakra is sikerrel felvételizett, tanárai ott Loïc Mallié, Philippe Lefebvre, Thierry Escaich és Jean-François Zygel voltak. 2000-ben – egyéves tanulmányi szabadsága alatt – Japánban a Sapporói Hangversenyterem orgonistájaként működött. 2003-ban ellenszavazat nélkül, kiváló minősítéssel szerzett orgona-előadói és orgonaimprovizáció-diplomát a párizsi Conservatoire-on; zongoraimprovizáció-diplomáját 2004-ben kapta meg ugyanott.

2002-ben a kanadai Calgary versenyén elnyerte az improvizáció aranymedálját, 2004-ben pedig neki ítélték oda a világ legjelentősebb orgonaversenyének tartott chartres-i verseny interpretációs nagydíját és közönségdíját. Karrierje e sikerei óta töretlenül ível felfelé. Világszerte koncertezik, előadóművészként minden stílus felé nyitott, éppoly szívesen zenél a dzsessz felől érkezett művészekkel, mint a tradicionális zenék képviselőivel.

2005-ben kiadott szólólemezén a chartres-i katedrális orgonáján Bach, Liszt és francia szerzők műveit szólaltatja meg. Vincent Lê Quang szaxofonművésszel közös, The Course of the Moon című improvizációs lemeze 2007-ben jelent meg az Orpheia kiadónál.

Szakértőként részt vett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonájának építésében, és 2006 óta a Művészetek Palotája orgonakoncertjeinek művészeti vezetője. 2004 és 2008 között a San Sebastian-i Zeneművészeti Főiskola meghívott improvizáció-tanára volt, 2008 őszétől a budapesti Zeneakadémián tanít. Munkáját 2006-ban Liszt-díjjal és Prima-díjjal ismerték el.

Bach-maraton d-moll hegedűverseny; h-moll szvit

Bach-maraton d-moll hegedűverseny; h-moll szvit

Müpa
  • Orgonaművész
Beethoven Budán 2017, Fassang László, Szabó Balázs, Beethoven IX. szimfónia - átirat orgonára

Beethoven Budán 2017, Fassang László, Szabó Balázs, Beethoven IX. szimfónia - átirat orgonára

Tünde Tickets Kft.
  • Orgonaművész
Boldocki Gábor (trombita) és Fassang László (orgona)

Boldocki Gábor (trombita) és Fassang László (orgona)

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • Orgonaművész
Budapesti Vonósok és Fassang László - Akadémia bérlet I.

Budapesti Vonósok és Fassang László - Akadémia bérlet I.

Budapesti Vonósok
  • Orgonaművész
Debrecen hangszerei - Az orgona és az emberi hang II.

Debrecen hangszerei - Az orgona és az emberi hang II.

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Színész
Éjszakai vonatozás, Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje, Fassang László

Éjszakai vonatozás, Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje, Fassang László

C&M Hungary Kft.
  • orgona
Elzenélt tánc, eltáncolt zene

Elzenélt tánc, eltáncolt zene

Müpa
  • orgona
Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam / CAFe 2017

Eötvös Péter és a Royal Concertgebouw Orchestra Amsterdam / CAFe 2017

Müpa
  • Orgonaművész
Esztergomi Liszt Hét - Fassang László és az Országos Széchényi Könyvtár Kórusának közös hangversenye

Esztergomi Liszt Hét - Fassang László és az Országos Széchényi Könyvtár Kórusának közös hangversenye

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Orgonaművész
Esztergomi Liszt Hét - Liszt: Requiem / Km: Fassang László és a Szent Efrém Férfikar

Esztergomi Liszt Hét - Liszt: Requiem / Km: Fassang László és a Szent Efrém Férfikar

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Orgona
Etűdök géporgonára / CAFe Budapest 2014

Etűdök géporgonára / CAFe Budapest 2014

Müpa
  • Orgonaművész
Fassang László

Fassang László

Zeneakadémia
  • Orgonaművész
Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje

Fassang László és a Budapesti Vonósok koncertje

Budapesti Vonósok
  • Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, Érdemes Művész.
KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel

KAPOSFEST Templomi orgonaműsor Bach és Liszt művekkel

C&M Hungary Kft.
  • orgona
KARZATKONCERT - orgonahang új dimenzióban - Fassang László

KARZATKONCERT - orgonahang új dimenzióban - Fassang László

Müpa
  • Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, Érdemes Művész. / Ferenc Liszt prize-winning organist, pianist, Merited Artist.
Ligeti 100 – „A gigantikus protézis” - Fassang László orgonaestje / Előhang 18:30

Ligeti 100 – „A gigantikus protézis” - Fassang László orgonaestje / Előhang 18:30

Müpa
  • Orgona, Hammond-orgona, MIDI-orgona, zongora
Liszt és Bach

Liszt és Bach

Müpa
  • Házigazda
Mérföldkövek – Fassang László orgonakoncertje BTF

Mérföldkövek – Fassang László orgonakoncertje BTF

Müpa
  • Orgonaművész
Minden, ami billentyűs: Orgonaparádé [Hang-szer-szám]

Minden, ami billentyűs: Orgonaparádé [Hang-szer-szám]

Müpa
  • orgona
Modern Art Orchestra - Liszt: Via Crucis

Modern Art Orchestra - Liszt: Via Crucis

Budapest Music Center
  • Hammond-orgona / Hammond organ
Nagy karácsonyi Kaláka

Nagy karácsonyi Kaláka

Müpa
  • Színész
Orgona + 3 szaxofon

Orgona + 3 szaxofon

Müpa
  • Orgona / Organ
Orgona-párbaj, Karosi Bálint és Sietze de Vries

Orgona-párbaj, Karosi Bálint és Sietze de Vries

Müpa
  • Műsorvezető
Orgona-sztorik

Orgona-sztorik

Müpa
  • Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, érdemes művész
Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről

Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről

Müpa
  • Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, zongoraművész, érdemes művész
Orgona-sztorik IX.

Orgona-sztorik IX.

Müpa
  • Orgona / Organ
Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET

Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET

Müpa
  • Orgonaművész
Orgona-sztorik VII. – Bach és Ligeti /Mácsai Pál/ Fassang László

Orgona-sztorik VII. – Bach és Ligeti /Mácsai Pál/ Fassang László

Müpa
  • Orgonaművész
Palya Bea - Duók

Palya Bea - Duók

Müpa
  • Közreműködik
PedálParádé – Dalibor Miklavčič orgonakoncertje

PedálParádé – Dalibor Miklavčič orgonakoncertje

Müpa
  • orgona
Recirquel Társulat - Non Solus  Közönségtalálkozó + Vetítés

Recirquel Társulat - Non Solus Közönségtalálkozó + Vetítés

Győri Nemzeti Színház
  • A zenei felvételen orgonán közreműködik
Szenvedélyem: az orgona - Fassang László - Matinékoncertek

Szenvedélyem: az orgona - Fassang László - Matinékoncertek

Müpa
  • Színész
Szóljon hangosan a néma:A Tolonc /Grencsó Cinema Collective/

Szóljon hangosan a néma:A Tolonc /Grencsó Cinema Collective/

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Orgonaművész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!