élő zenés bábjáték
REMEKMŰVEK GYEREKEKNEK
SIMON IZABELLA GYEREKKONCERTJE 8-13 éveseknek
Lázár Ervin varázslatos, szellemes meséjében az erdő minden lakója tátott szájjal hallgatja a nagy lódítót, az egeret.
A Holdvilág Kamaraszínház és a Batyu Színház koprodukciója
Bábos kalandozás 1 részben
4-103 éveseknek és azon is túl
Hangszersimogató
Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek.
gyermekmusical
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása
Bábjáték, dalok, mondókák, bábkészítés, játszószoba.
A foglalkozásokat 3 éves kortól ajánljuk!
élő zenés bábjáték
A Kuckakaó mesesátor egy csoda sátor, amit közösen tudunk idevarázsolni és ha ügyesen mondjuk a varázsigét, akkor mesét, közös játékot, kézműves foglalkozást és kakaót varázslunk. Fontos, hogy hozd a mesés jókedvedet, a zseblámpádat, a tesódat, és a plüssödet!
A Cinemira KIDS nyitónapján egész nap óránként induló rövid animációs és kisfilmeket nézhetnek korosztályokra bontva a gyerekek, emellett Ringató koncert, állattréner előadás, természetfotós és tánckoreográfia workshop, casting előadás, élő mesemondás, LEO animáció, LUSH fürdőbomba készítő workshop, arcfestét, filmes jelmez kuckó csapó festés várja a gyerekeket és családjaikat.
Mi a gyógyír egy zsiráf fájós torkára? Mihez lehet kezdeni a sötétben? Hogyan lehet gyorsan elaludni, akkor is, ha nem akarunk? Mit csináljunk a kisautónk nélkül egy tanyán? Mi az úszófrizura titka? Hogy kell kibékülni? Lehet élvezetes a takarítás? Milyen a jó szülinapi buli?
Interaktív zenei társasjáték – Családi program, ahol a felnőttek egyenlő eséllyel vehetnek részt, ahol az ő gyermeki énjük is megkapja a kellő figyelmet
bábos kalandjáték iskolásoknak
Homérosz eposza nyomán írta: Tóth Réka Ágnes
Több, mint egy Népmese
Korhatár: 4 éven felülieknek
Időtartam: 50 perc
Bemutató: 2024. február 4.
Az eredeti Kisvakond mese csokorba fűzve több apró könyvrészletből – (film) epizódból kiragadott jelenettel, egységes egésszé formázva. A mozisok ezt egész estés családi filmként aposztrofálnák, de mivel ez egy bábjáték + élőszereplős combo, így elneveztük ezen a néven.
A Cinemira KIDS záró napján óránként induló rövidfilmeket nézhetnek korosztályokra bontva a gyerekek, emellett Palya Bea koncert lesz, majd közös videóklipet forgatás az énekesnővel. Itt lesz az Agymanók, a Garfield és a Wednesday szinkronhangja, kipróbálhatják magukat szinkronszínészként. Kaszkadőr, filmes, LEGO animációs, LUSH fürdőbomba készítő workshoppal, arcfestéssel, filmes jelmez kuckóval várja a gyerekeket és családjaikat a Cinemira KIDS. Sőt fagyizós mozizással egybekötött vetítés is lesz az idén 50 éves Keménykalap és Krumpiorrból.
zenés mesejáték
A zenehallgatást nem lehet elég korán kezdeni! Az idei évadban is folytatódnak nagy sikerű családi koncertjeink. A programok szerkesztője és házigazdája Székely Edit zenepedagógus, a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.
Ernest és Celestine a legjobb barátok, akik mindig minden kalandba együtt vágnak bele. A medve és az egér ezúttal Ernest szülővárosába mennek - itt élnek ugyanis a világ legtehetségesebb zenészei. Megérkezésükkor azonban rádöbbennek, hogy már évek óta be van tiltva a zene. Új barátaikkal és egy titokzatos álarcos bűnözővel együtt Ernestnek és Celestine-nek mindent meg kell tennie, hogy visszahozzák az örömöt a medvék földjére.
zenés interaktív mesejáték
Felemelően szép és tartalmas családi szórakozást ígér kicsiknek és nagyoknak a Zichy Szín-Műhely ősbemutatója. 100 éve, január 3-án született a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású magyar költője, a Kossuth-, Baumgarten- és József Attila-díjas Nemes Nagy Ágnes.
Minden aznap kezdődik, amikor a mesebeli Szicília hegyei között a vadászok fogságba ejtik a medvekirály fiát, Tónit. A hegyekben a tél keménynek ígérkezik, így Leander király úgy dönt, levezeti a népét az emberek lakta sík vidékre, ahol nemcsak élelemhez jutnak, de egy varázsló segítségével Tónira is rátalálnak. Azonban az is hamar kiderül, hogy a medvék nem élhetnek együtt az emberekkel...
2024. október 19-én, 9 és 13 óra között negyedik alkalommal rendezzük meg a Tök jó nap! családi programot. A már hagyománnyá vált Halloweeni rendezvényen ismét rengeteg izgalmas programmal várunk kicsiket és nagyokat.
élő zenés bábjáték
A mesejáték egy magányos kisfiúról szól, aki féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve, elalszik. Az álombéli utazása során találkozik a szófacsaró Seregélyekkel, az izgő-mozgó-éneklő Nyulakkal, az igazmondó Vakondokokkal, a Scherlock Holmes-t idéző, kiérdemesült Sánta Kutyával, a csupaideg Pukkancs Egérrel és a titokzatos Keresztes Pókkal...
Csukás István-Dolmány Attila-Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött
Zichy Szín-Műhely
zenés mesejáték
A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.
Bábjáték két félidőben, de csak egy felvonásban, hosszabbítás nélkül.
Az előadást egyik legszebb égi jelenségünk, a szivárvány ihlette. Ez a sokformájú, sokszínű csoda, mely tünékenységében mindig kerülgeti, de sosem érinti a Földet. Ilyen a kisgyermekek világa is. Tünékeny, színes, folyton változó. Előadásunkban ezt a könnyedséget próbáljuk megragadni mozgással, formákkal, színekkel, hangokkal, hangulatokkal, lágy elringatással, vagy épp virgonc dinamizmussal.
zenés, bábos nyomozás
A történet Fazekas Mihály művén alapul, a mese régi, de a megközelítés módja merőben új, ugyanis Schwajda György a libák szemszögéből írta meg a cselekményt.
A hétvégi Ringató foglalkozásokra az apukák, nagyszülők és minden szeretett hozzátartozó is el tud jönni énekelni és játszani. Ünnepi hangulatban telnek azok a Ringatók, ahol minden családból több felnőtt is elkíséri a gyerekeket.
Kerítésfestés, iskolakerülés, disznóhólyag, döglött macska, bűntény… a Mississippi menten fekvő Petersburg kamaszainak nem unalmas az élete – így aztán a felnőtteké sem.
Az előadás hossza szünettel: 105 perc
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!