Jegyvásárlás


Koncert, zene

641 program


FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogyan is ünnepelhetné másképp a komolyzene kultúráját elkötelezetten képviselő Nemzeti Filharmonikusok a farsang kezdetét, mint olyan darabokkal, amelyek könnyűek, szórakoztatók, kikapcsolódást kínálnak – ám mindeközben jottányit sem engednek a jóízlésből és a megmunkálás maximalizmusának igényéből?

Budapesti Vonósok és Rados Ferenc - Múlt és Jelen I. Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mozart-zongoraversenyek páratlan hegyvonulatának egyik egészen titokzatos, a nagy csúcsoktól messze elkülönülő magaslata a még Salzburgban írt Esz-dúr zongoraverseny (K 271). Technikai, tartalmi és érzelmi komplexitása miatt minden megszólaltatása eseményszámba megy, ha pedig olyan művész lép a pódiumra, mint Rados Ferenc, akkor maga az ünnep.

ÚJÉVI KONCERT 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

Az új esztendő hagyományosan kiemelkedő kulturális eseménye a Budafoki Dohnányi Zenekar évköszöntő hangversenye, amelyen a zenekar mindig különlegességeket mutat be. Ezúttal komoly komolytalanságokkal, féktelen jó hangulattal, zenei sziporkákkal, zenei finomságokkal készülünk elkápráztatni közönségünket. Legyen a vendégünk, ne szalassza el ezt az egyedi, tartalmas, vidám, zenés Újév-köszöntést!

Magyar Kincsek: Lehár / Kálmán: OPERETTEK VILÁGA ( Concerto Budapest & Miklósa Erika ) Jegyvásárlás
13 Esemény

A bécsi operett ezüstkorának két mesterét, Lehár Ferencet és Kálmán Imrét a Magyar Kincsek programján szerepeltetni egyszerre tűnhet meglepő – és mégis teljességgel indokolt döntésnek, hiszen műveik könnyed nemzetközisége és a büszkeségünkre alapos okot szolgáltató magyaros jellege egyaránt közismert.

Orientale Lumen X - Szent Efrém Férfikar - Bérlet 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

Orientale Lumen X - Szent Efrém Férfikar - Bérlet 2021

Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia

10 éve indult útjára Magyarország legnépszerűbb vokális sorozata, az Orientale lumen. A tizedik, jubileumi évadban ismét kiváló muzsikus vendégekkel lép színpadra a Szent Efrém Férfikar.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Ilya Gringolts (hegedű) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Liszt Ferenc Kamarazenekar második zeneakadémiai bérleti koncertjére a leginkább illő jelző: izgalmas. Nem félnek vállalni a kihívást a szokatlan műsorválasztással, és tovább fokozzák a közönség kíváncsiságát napjaink zenei életének egyik „legvagányabb” hegedűművészének meghívásával.

V.WILLIAMS / BRITTEN / ELGAR ( Concerto Budapest & Matan Porat - zongora ) Jegyvásárlás
13 Esemény

Hamisítatlan angol válogatást ígér ez a koncert: két nevezetes és igen népszerű zenekari szám között egy hazánkban sajnálatosan ritkán megszólaltatott, felfedezésre érdemes versenyművel.

MÁV Erdélyi/4. Zeneakadémia Jegyvásárlás
13 Esemény

MÁV Erdélyi/4. Zeneakadémia

MÁV Szimfonikusok Zenekar

Hangversenyünk karmestere, Christoph Campestrini két alkalommal vezényelte már a zenekart úgy, hogy „beugróként” megmentette az előadást, illetve Maxim Vengerov helyett vezényelt, amikor ő hegedült. Nemzetisége osztrák, Linzből származik, Anton Bruckner városából, de tanulmányai javát Amerikában végezte nemcsak zenei téren, hanem filozófiát és nyelveket is tanult.

HAZÁM Kobayashi 2. Jegyvásárlás
13 Esemény

HAZÁM Kobayashi 2.

Nemzeti Filharmonikusok

Modernség és hagyományhűség vitája: ehhez szól hozzá a Nemzeti Filharmonikusok Kobayashi bérletének első estje egy Schönberg-, egy Rachmaninov- és egy Brahms-művel. A cseh nemzeti érzés és a pánszláv mozgalom szószólóiként hangzanak fel Smetana és Janáček alkotásai – közülük a Glagolita mise becses ritkaság.

BUDAFOKI/4 - ÚJÉVI KONCERT // HOLLERUNG Jegyvásárlás
13 Esemény

BUDAFOKI/4 - ÚJÉVI KONCERT // HOLLERUNG

Klauzál Gábor Kulturális és Szabadidőközpont

A Budafoki Dohnányi Zenekar hagyományos, budafoki újévi koncertje, sok meglepetéssel, zenei sziporkákkal. Vezényel és az est házigazdája: Hollerung Gábor

Nagyzenekari koncert: Wagner, Widmann, Stravinsky Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncerten a 19., 20. és 21. század egy-egy polihisztor kulcsfigurája jelenik meg: az operái szövegkönyveit is jegyző Wagner, valamint két zeneszerző-karmester-előadó, Stravinsky és Jörg Widmann. Szólistaként a Widmann-versenymű ősbemutatójának hegedűse, Christian Tetzlaff lép színpadra, akinek szenvedélyes és fékezhetetlenül virtuóz előadása iránymutató a Bachtrack kritikusa szerint. Az est karmestere a Colin Davisnél és Simon Rattle-nél tanult Robin Ticciati.

Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2021 - UMZE Kamaraegyüttes: Bemutatom Pierrot-t Jegyvásárlás
13 Esemény

Arnold Schönberg múlt századi „Holdbűvölte Pierrot”-jának szövegét akár Parti Nagy Lajos is költhette volna, és most, az UMZE együttes felkérésére költi is. Legalábbis is a „folytatásét”. Dinyés Dániel népszerű operabeavató sorozatának különkiadásaként ezúttal a ‘Pierrot lunaire’-ről mesél majd, és zeneszerzőként hozzáteszi ehhez saját ‘Pierrot variációk’ című művét is.

8. TÁNCBÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

8. TÁNCBÁL

Prohászka Gimnázium

MEGÉRTHETŐ/3 - TERMÉSZET - Grofé: Grand Canyon Jegyvásárlás
13 Esemény

TERMÉSZET Grofé: Grand Canyon Előad és vezényel: Hollerung Gábor

Hegedűs Endre zongoraestje, Beethoven, Schumann, Liszt, Muszorgszkij Jegyvásárlás
13 Esemény

HEGEDŰS ENDRE Kossuth-, Liszt- és Cziffra-díjas zongoraművész zongoraestje

Jazzkívánságműsor Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Jegyvásárlás
13 Esemény

Jazzkívánságműsor Sárik Péter Trió és Falusi Mariann

VOKE József Attila Művelődési Központ

Az új sorozatban kizárólag magyar dalok hallhatók, a csapat az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai slágereiből válogatott és dolgozta át azokat a saját stílusára.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/1. Jegyvásárlás
13 Esemény

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/1.

MÁV Szimfonikusok Zenekar

2020 Beethoven éve: december 16-án ünnepeljük születésének 250. évfordulóját. Leghatalmasabb művének előadását 2020. márciusában meghiúsította a koronavírus-járvány, ezt pótoljuk néhány héttel az évforduló után.

LA FAVORITA Ferencsik 1. Jegyvásárlás
13 Esemény

LA FAVORITA Ferencsik 1.

Nemzeti Filharmonikusok

A Ferencsik bérlet összeállítói gondos munkát végeztek: a hangverseny-látogatók a zeneirodalom legnagyobb remekei – Schubert utolsó, „nagy” C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje – mellett ritkábban hallható művekkel is megismerkedhetnek, amelyek azonban joggal tarthatnak igényt a hallgatóság érdeklődésére.

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - TITOK Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor: Beethoven: 1. (C-dúr) zongoraverseny, op.15 Elgar: Enigma-variációk, op.36

Budapesti Vonósok - Schubert Közelében I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapesti Vonósok - Schubert Közelében I. házigazda: Bősze Ádám - zenetörténész

MÁV Almafakoncert 2. Jegyvásárlás
13 Esemény

MÁV Almafakoncert 2.

MÁV Szimfonikus Zenekar

A koncerteken Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus beszélget a családokkal.

Wagner nyitány/ Schumann:a-moll csellóverseny/Schubert: C-dúr vonósötös ( Perényi Miklós& Concerto ) Jegyvásárlás
13 Esemény

Mesteri szakértelem és művészi ihlet kettőssége jellemzi majd e koncert programját csakúgy, mint a fellépők együttműködését a pódiumon. Hiszen mindjárt a hangverseny első száma, Richard Wagner operájának nyitánya éppen ezt a két testvérerényt, valamint a művészi teljesítményhez olyannyira nélkülözhetetlen közösségi figyelmet és megerősítést állítja a középpontba.

J.Haydn: B-dúr mise / M.Haydn: d-moll (Szent Ferenc) mise ( Concerto Budapest & Purcell Kórus ) Jegyvásárlás
13 Esemény

Két kompozíció a XIX. század legelejéről; két nagyszabású egyházzenei alkotás; két öregkori mű; a misekomponálás praxisát évtizedeken át előszeretettel gyakorló két fivér, Joseph és Michael Haydn reprezentatív szerzeményei: ily sokféleképpen írható körül a koncert programja, amelynek megszólaltatására a Concerto Budapest Vashegyi Györggyel és az ő nemzetközi hírű Purcell Kórusával szövetkezik majd.

Budapesti Vonósok és Fassang László - Akadémia bérlet I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezen az előadáson a szólista Fassang László lesz, aki a Budapesti Vonósok társaságában Bach közkedvelt csembalóversenyét is megszólaltatja – természetesen orgonán.

Wolfgang Seifen - Az improvizáció művészete
13 Esemény

Kifogyhatatlan kreativitás – írta Wolfgang Seifen koncertjéről egy lenyűgözött kritikus, és ha megnézzük a német orgonaművész műsorát, talán kicsit féltjük is: lehetséges-e ennyi rögtönzést vállalni egy estére, ráadásul ennyiféle stílusban? A hatvannégy éves muzsikusért azonban nem kell aggódnunk, ő ebben van otthon, számára az improvizáció az éltető közeg.

Mendelssohn Kamarazenekar - IV. bérleti hangversenye Jegyvásárlás
13 Esemény

„A GÖRÖG BEETHOVEN”

Budapest Jazz Orchestra – vendég: Szulák Andrea Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapest Jazz Orchestra – vendég: Szulák Andrea

VOKE József Attila Művelődési Központ

Az est sztárvendége ezúttal Szulák Andrea, a kiváló és népszerű énekesnő és televíziós műsorvezető, akivel a zenekar már több ízben adott teltházas koncerteket.