Jegyvásárlás


Różne

tytułów: 358


Bűvésztanoncok estje Kup bilet
13 Wydarzenie

Bűvésztanoncok estje

Wekerlei Kultúrház

A Molnár Bűvésziskola gálaműsora, melyen a bűvésztanoncok mutatkoznak be. Az iskola minden aktív tanulója lehetőséget kap, hogy bemutassa tudását a nagyérdemű közönség előtt.

Test-kép, zavar? - érzékenyítő táncelőadás Kup bilet
13 Wydarzenie

Két civil szervezet, a Másképptánc és a Rehab Critical Mass összefogott, hogy megmutassa, a testnek joga van a kifejezés szabadságához, akkor is, ha a mozgásában más, mint amit megszoktunk magunk körül a hétköznapokban.

MESEKERT ŐRJÁRAT Kup bilet
13 Wydarzenie

MESEKERT ŐRJÁRAT

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Családi, zenés, mesés, kézműves délelőtt.
Jó időben helyszín a Marczi kertje. Rossz idő esetén a programot a művelődési központ belső tereiben tartjuk meg.

Műegyetemi SzkéNéző Séta Kup bilet
13 Wydarzenie

Izgalmas városi túrára hívunk, ahol Görbe Márk művészettörténész lesz a vezetőd. A séta során megismerheted a Műegyetem épületének és környezetének történetét.

Thália diadalútja - 19. századi pesti színháztörténeti séta Kup bilet
13 Wydarzenie

Egészen különleges téma, melynek bemutatására kísérletet teszünk ezen a színházi anekdotákkal tarkított várostörténeti sétán. Azt vizsgáljuk, hogy hol álltak Pesten a 19. század legfontosabb színházai, hogyan fejlődött a magyar színjátszás, és ennek milyen állomásai voltak.

A séta során megtekintjük az egykori Rondella helyét, mely a pesti színjátszás első – igencsak sötét és huzatos – állomása volt, majd megismerjük a Pesti Városi Német Színházakat, melyek mindegyikének tragikus pusztulás jutott osztályrészéül. Szót ejtünk az ún. heccszínházakról is, melyek nem a magasabb kultúra szolgálatában állottak, hanem állatviadalok színhelyei voltak. Tiszteletünket tesszük az egykori Hacker Szálánál a mai Károly körút mellett, mely Dérinének és társainak adott lehetőséget darabjaik előadására. Sétánkat az Örkény Színháznál zárjuk, melynek kapcsán szó esik a régi magánszínházakról és egy képes vetített összefoglalóban a Nemzeti Színház(ak) viszontagságos történetét is felgöngyölítjük.

A séta minőségét Görbe Márk neve fémjelzi, ő irányítja bolyongásunkat a 19. századi Pesten az egykori színfalak előtt és mögött.



Férőhely: 25 fő

Időtartam: 2 - 2 és fél óra

Találkozó: Vigadó tér közepe

Séta vége: ÖrkényKÖZ Műhely

Világjáró sorozat Németh Györggyel - Angkor elsüllyedt világa, Kambodzsa Kup bilet
13 Wydarzenie

Az óriási érdeklődésre való tekintettel május 6-án ismételjük Világjáró sorozatunk előadását! Témánk: Angkor elsüllyedt világa, Kambodzsa!

Ne sírj értem, Szarajevó! - Susan Sontag Szarajevóban Wyprzedane
13 Wydarzenie

Susan Sontag 1993-ban érkezett az ostromlott Szarajevóba, hogy színre vigye a Godot-ra várva című darabot. A dokumentumfilm a darab alkotóival és szemtanúkkal készített interjúk segítségével megható beszámolót ad az ostromlott Szarajevóról, amibe Susan Sontag jelenlétével új erőt lehellt. Milomir Kovačević és Paul Lowe az ostrom alatt álló Szarajevóról készült fekete-fehér fotói és azok lenyűgöző egyszerűsége szolgáltak vizuális inspirációul Nihad Kreševljaković filmjéhez. A vetítés után könyvbemutatót és beszélgetést tartunk.

Orvos-Tóth Noémi előadása Wyprzedane
13 Wydarzenie

Orvos-Tóth Noémi előadása

Bessenyei Ferenc Művelődési Központ

Kvíz-est - Minden, ami sport Kup bilet
13 Wydarzenie

Kvíz-est - Minden, ami sport

K11 Művészeti és Kulturális Központ

Ezúttal a sport szerelmeseit várjuk kvízünkre. Olimpia, rekordok, autók, labdajátékok, sportolók, híres események, botrányok... Átevezünk a sportok vizén 50 kérdés folyamán!

Dupla Presszó // Tompa Andrea íróval és Kovács Bálint író-újságíróval Kup bilet
13 Wydarzenie

A DuplaPresszó Szemere Katával című műsorban az újságíró két-két olyan művészt vagy alkotót, a kulturális, a gasztro-, valamint a tudományos élet izgalmas szereplőjét hívja meg, akit valamilyen látható vagy láthatatlan szál összeköt. Az eseményt a Liberty Produkció mutatja be.

Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0 Kup bilet
13 Wydarzenie

Molnár / Vadas / Vass: game changer 1.0

Trafó Kortárs Művészetek Háza

„Sorry. Próbáltuk, de nem sikerült. Próbáltunk visszatérni a normalitásba, a sötét színházterembe, létrehozni egy táncelőadást, és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk – de nem sikerült. Próbáltuk az ellenkezőjét: valami mást csinálni, valahogy máshogy csinálni, megválaszolni a kérdést: mit tehet három alkotó gyökeres változásért az utolsó órában?

Polipkutya kreatív délután Kup bilet
13 Wydarzenie

Polipkutya kreatív délután

Eötvös10 Művelődési Ház

Horváth Péter versmondó estje Kup bilet
13 Wydarzenie

Horváth Péter versmondó estje

Hegyvidéki Kulturális Szalon

Versek és szövegek az álmokról és a valóságról, a múltról és a jelenről..

A Pink Floyd – avantgárd és klasszikus Kup bilet
13 Wydarzenie

A Pink Floyd – avantgárd és klasszikus

Eötvös10 Művelődési Ház

Gimesy Péter művészettörténész rocktörténeti előadás-sorozata

Marc Chagall művészete (L'art de Marc Chagall) Kup bilet
13 Wydarzenie

Marc Chagall 1922-ben írt "Életem" című könyve egyszerre napló, amelyben élete három első évtizedének eseményei követhetők nyomon, egyszerre környezetrajz Vityebszkről, ahol született, illetve egyfajta önvallomás is, amely segít a festményeit értelmezni. Kevés olyan művész van, akinek olyan szorosan összekapcsolódott volna a művészete az életével, mint Chagallnak. A művész alkotásait ugyanis alapvetően önéletrajzi elemek határozzák meg, így általuk megismerhetjük a gyermekkorának a helyszíneit, a szerelmét, a szülővárosát, Szentpétervárt, Párizst és New Yorkot, de mindemellett készültek munkái Görögországban és Izraelben is. A művész stílusa nem besorolható egyetlen irányzatba vagy stílusba sem, ellenben ő különösen nagy hatással volt a későbbi szürrealista és expresszionista irányzatokra. Meseszerű fantáziavilága és emlékképei mind-mind szimbolikus jelentőséggel bírnak, mindemellett pedig formatervezőként, szobrászként, színházi díszlet- és ólomüvegtervezőként is kiemelkedő mester volt. „Ha adok valamit, önmagamat adom” - foglalta össze Marc Chagall az ars poétikáját, ami szépen összecseng a különleges és bájos életművével. Erről a szeretnivaló, valóság és álom határán álló életműről mesél Bán Blanka művészettörténész az előadásában.

EGRI VILÁGJÁRÓ KLUB: FÓKANŐK, LUNDÁK ÉS PÓLINGOK Kup bilet
13 Wydarzenie

EGRI VILÁGJÁRÓ KLUB: FÓKANŐK, LUNDÁK ÉS PÓLINGOK

Egri Kulturális és Művészeti Központ

BORKLUB BÁCSI ZOLTÁNNAL Kup bilet
13 Wydarzenie

BORKLUB BÁCSI ZOLTÁNNAL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

FURMINT FEBRUÁR

„Itthon vagyunk…” – Terézvárosi szöveggyűjtemény Kup bilet
13 Wydarzenie

Irodalmi és színházi est Fehér Renátóval, Tasnádi Istvánnal, Vidovszky Györggyel és a Kolibri Színházzal

PódiumOn Kup bilet
13 Wydarzenie

PódiumOn

Benczúr Ház Kulturális Központ

Az est vendége: Benedekffy Katalin énekművész
Műsorvezető: Bátor Anna

A piramisok titkai – Antalffy Péter előadása Kup bilet
13 Wydarzenie

Elsüllyedt világok - letűnt kultúrák nyomában
Történelmi előadássorozat
Előadó: Antalffy Péter történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa

Orvos-Tóth Noémi előadása Kup bilet
13 Wydarzenie

Orvos-Tóth Noémi előadása

Kálmán Imre Művelődési Központ

KMO Társasjáték klub Kup bilet
13 Wydarzenie

KMO Társasjáték klub

KMO Művelődési Központ és Könyvtár

Gyere el, ha szeretsz játszani és egy jó hangulatú közösséghez tartozni, vagy csak kipróbálnál egy-egy újdonságot!

Karaoke est Kup bilet
13 Wydarzenie

Karaoke est

Csili Művelődési Központ

 A tökéletes hangnál nálunk fontosabb a hangulat!

Orchideák lencsevégen Kup bilet
13 Wydarzenie

Orchideák lencsevégen

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Amatőröknek és profi fotósoknak egyaránt ajánljuk!

MACKÓ KUCKÓ családi játszóház // A kis dongólány Wyprzedane
13 Wydarzenie

Bábos anyanyelvi játszóház Bogyó és Babóca, Kippkopp, Boribon történeteivel és játék régi időkből való mackókkal, játékszerekkel, bababútorokkal, hintalóval, autókkal.

Micimackó-bábelőadás Kup bilet
13 Wydarzenie

Micimackó-bábelőadás

Kelenföld Montázs Központ

Milne klasszikusa magával hordozza a varázslatos Százholdas Pagonyt, az erdő csodáit és a sok-sok jól ismert, kedves szereplőt, akiket mind annyira szeretünk.

Madarat tolláról, odút madaráról Kup bilet
13 Wydarzenie

A Madarak és Fák Napja alkalmából Pilisszentivánra invitáljuk a madárkedvelőket.

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ Kup bilet
13 Wydarzenie

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ

Marczibányi Téri Művelődési Központ

BÉLAMŰHELY HANGSZERCSÉPELŐ
élménypedagógia – interakció – public art

Jazzland hangszerei – Az ének / HANG-SZER-SZÁM Kup bilet
13 Wydarzenie

A jazz New Orleansban nevelkedett, ahol idősebb testvére, Blues is, akitől igen sokat tanult. Ahogy fejlődtek, cseperedtek, kiderült, hogy a két testvér sok mindenben különbözik egymástól. Blues általában szomorú és panaszosan énekel. Jazz vidám, játékos, és nem tűri a kötöttségeket. Mindig valami újat akar, és egyre több játékszert gyűjt maga köré..

Kalimpa Színház élőzenés mesejátéka:A királykisasszony cipője Kup bilet
13 Wydarzenie

A Kalimpa Színház mesekoncertje magyar népmese alapján készült, népdalokkal gazdagítva és népi hangszerekkel kísérve.
Játssza: Medgyesi Anna
Zenél: ifj. Horváth Károly

Naplemente az Iváni-hegyen Kup bilet
13 Wydarzenie

Naplemente az Iváni-hegyen

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Túránk a Pilisszentiván fölötti Borbás-gerincre vezet, mely a terület igazi szentélye.

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.