Szeretet, romantika és a legszebb operettek
Egy különleges Anyák napi operettgála – közös, szívből jövő ünnep az édesanyák tiszteletére.
2026. május 15. 18.00 óra Aranyakkord koncert - az ócsai Árpád-kori Templomban - rockköltészet az évszázados falak között
Dumaszínház est
Van, akit be kell bemutatni. És van Fábry Sándor.
Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész – felsorolni is nehéz, hogy mi minden még. A legegyszerűbb így: A FÁBRY.
Fejes Tamás zenész: a Tankcsapda dobosa. Üzletember: hangszerboltokat működtet szerte az országban, Debrecenben több vendéglátóhely is a nevéhez kötődik, apartmanházakat üzemeltet és még egy pálinkafőzdéje is van. Műgyűjtő: ezt a szenvedélyét a Kincsvadászok című műsorból ismertük meg, de gyerekkora óta érdeklik a régiségek, többek között veterán járműveket is gyűjt. És vajon még hány arca van, a magát elsősorban zenésznek valló Fejes Tamásnak? Barabás Évi kideríti.
N.E.M. Elképesztő ereje van ennek a mindössze három betűs szónak. Amikor gyerekként először kimondjuk, a környezetünk tapsikolva, büszkén fogadja. Azonban ahogy az évek telnek, a fogadó fél lelkesedése gyakran csökken. A rövid szócska körül kialakuló feszültség pedig legtöbbször az azt kimondónál marad. A nemet mondás képessége jóformán annak mércéje lesz, hogy mennyire vagyunk képesek kibírni annak következményeit.
Az évadzáró koncerten Érdi Tamás ül a Hangvilla Steinway zongorájához, hogy az egyik legcsodálatosabb Mozart zongoraversenyt szólaltassa meg velünk.
Imprószínházi előadásunk filmes műfajból inspirálódik - egy kis időcsavarral. 🙂
Megvan az az érzés, amikor a film végére kattintasz, még mielőtt végignézted volna azt? Memento előadásunk ilyen: elsőként azt tudjuk meg, hogyan végződik a hős útja. Az áthallás nem véletlen, inspirálódtunk az azonos című thrillerből is az előadás szerkezete kapcsán, ám minden más, a karakterek, a helyszínek, történet még számunkra is ismeretlen, csak ezen az egy estén látható az Itt és Mostban. Az előadásunkban egy olyan zárlat kerül a színpadra, melynek előzményeit maguk a színészek sem ismerik.
A Hungarian Musical Band nagyszabású koncert-előadása egy különleges zenei és érzelmi utazásra hívja a közönséget: a jelenből vissza egészen az államalapításig, a magyar történelem sorsfordító pillanatain keresztül.
Ismert dallamok, klasszikusok és személyes kedvencek csendülnek fel különleges zongoraátdolgozásban – bensőséges, közvetlen hangulatban.
A két főhős, a gyűlölet és a bosszú megszállottjai mellett színes palettán sorakoznak fel a történet mellékalakjai, érzékletesen megidézve a kort. A darab műfaji megjelölése: zenés thriller. Tehát afféle romantikus krimi–musical.
Dumaszínház est
A Hyppolit, a lakáj - zenés vígjáték 2 felvonásban
A Veszedelmes viszonyok különleges színpadi adaptációja Mozart zenéjével izgalmas, egyedi vállalkozás: műfajok és remekművek találkozása.
Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia
Beischer-Matyó Tamás: Quaint Dances
Prokofjev: V. szimfónia
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Wei-Chung Chen
A Scapin furfangjai a boldogságkeresés, a lázadás szimbóluma.
Szimfonikus lépték, kamarazenei szellemiség – évadzáró hangverseny világsztárokkal
A három évvel ezelőtti emlékezetes 25 éves születésnapi gálánk után ismét színpadunkon játszik Szűcs Gabi Fonogram-díjas, Emerton-díjas énekesnő és zenekara. A hagyományos swing zene, a klasszikus ’30-as, ’40-es évek szórakoztató muzsikájának egyik legjobb hazai tolmácsolóit hallhatja újra a miklósi közönség. Repertoárjukon a sztenderdeken kívül átiratok is szerepelnek, a modern műfajokból is csemegézve. Ella Fitgeraldtól Frank Sinatraig a korszak legismertebb, legnépszerűbb dalait dolgozzák fel, egyedi felfogásban.
A koncert az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósul meg.
Van, hogy csak pislákol, van, hogy nem is értjük, hogy lehet ennyire erős. Van, hogy kialszik, s nem tudjuk meglehet-e gyújtani újra és ha igen, mégis hogyan.
Mindennek az eredője, a belső indíttatás, mely döntéseinket határozza meg, úton a cél felé.🛣️
Ez itt a Csaknekedkétsrác, vagyis Konsi és Olcsi a Csaknekedkislány zenekarból.
Kisebb felállásban, de hatalmas szívvel zenélnek és beszélnek, mint mindig.
Egy kis beat, egy kis báj, és rengeteg történet, amit csak ez a duó tud így elmesélni.
Jössz éjfélkor babzsákra huppanva, az előadóktól karnyújtásnyira klasszikus zenét hallgatni?
Hányféle madár dalol a tanösvényen? A hajnali órák csodáit élhetjük meg a tanösvényen.
egész napos program
csoportos buszutazás: performansz, színház, tánc, képzőművészet
Családi délelőtt a Kalamajka Bábszínház előadásában
Hogy a két madárleső manónak összesen hány puha-pihe-csipogós-röpülős fiókája van, s hogy azok milyen fülbemászó csiviteléssel, trillázással, csipogással röpködnek, megtudhatják, ha megnézik a legkisebbeknek szóló előadásunkat.
Szülésélmény-feldolgozás, Hipnoszülés + Spinning Babies®, Nő voltam, anya lettem - beszélgetés, Kismama jóga-tánc, ApaHangon, Szülésre bocsátó ünnepség
Idén először csatlakozunk az országos Születés hete programsorozathoz.
A „Masni és Pocó” nem pusztán koncert, hanem komplex családi élmény. Olyan minőségi kulturális program, amely egyszerre fejleszti a gyerekek zenei érzékét, fantáziáját és közösségi élményét, miközben önfeledt kikapcsolódást kínál az egész család számára.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!